Sajnos, sokaknak nincs (vagy csak úgy gondolják, hogy nincs) közeli családtagjuk vagy jó barátjuk, akikhez segítségért fordulhatnának. A magányból és az elszigeteltségből nehéz kilépni. Az elutasítástői való félelem miatt esetleg nem próbálunk meg új barátokat szerezni.

Fontos azonban, hogy felismerjük, ha külső segítségre van szükségünk, és hogy azt ne kudarcként éljük meg és ne szégyenkezzünk miatta. Ha nagy családunk és/vagy baráti körünk van, akkor meg kell tanulnunk, hogyan vegyük igénybe segítségüket a stresszel való küzdelemben.

Ha éppen az elszigeteltség érzése alkotja a probléma nagy részét, kínáljunk mi barátságot és támogatást másoknak, s meglátjuk, cserébe mi is megkapjuk tőlük ugyanazt. Próbálkozhatunk új barátok és ösztönző erők keresésével úgy, hogy pl. beiratkozunk egy esti tanfolyamra, sportolni kezdünk, önkéntes, szociális vagy politikai munkát vállalunk.

Egyik lépés sem könnyű, hiszen tudatos erőfeszítéseket kívánnak annak érdekében, hogy nyitottak legyünk másokra, hogy optimistán és rugalmasan nézzünk szembe a nehézségekkel. Ezek a lépések idővel mégis rendkívül hasznosak lehetnek. Próbáljuk meg észben tartani, hogy más ember ugyanolyan elszigeteltnek érezheti magát, és semmivel sincs több lehetősége, mint nekünk. Ahhoz, hogy segítséget találjunk, ki kell lépnünk önmagunkból.

Igen hasznos lehet, ha beszélgetünk másokkal akik hasonló problémákkal vagy érzésekkel küszködnek. Ez segít a stressz és a negatív érzések leküzdésében.

KERESSÜK A SEGÍTSÉGET

Ha egyedül nem tudunk megbirkózni a stresszel, amilyen gyorsan csak lehet, folyamodjunk segítségért. Minél korábban keresünk segítséget, annál jobb. Lehet, hogy már azáltal enyhülést tapasztalunk, hogy keresgélni kezdünk és megbeszéljük a problémákat a barátainkkal vagy a családdal.

Háromfajta segítséget kereshetünk: orvosit, pszichológiait és társadalmit. A gyakorlatban ezek az elemek sokszor kapcsolódnak egymáshoz a szakemberek által kínált különböző kezelési módokban. Egyedül a gyógyszer az, amit csak orvos írhat fel.

A körzeti orvosnak, a szociális munkásoknak, a klinikai pszichológusoknak, a pszichiátriai gondozó nővéreinek, a tanácsadóknak és a pszichiátereknek igen jelentős szerepük lehet, ezért fontos, hogy milyen egyéni tulajdonságokkal rendelkeznek. Jó, ha elfogadást, melegséget, őszinteséget, empátiát, toleráns hozzáállást, megbízhatóságot, állandóságot érzünk a jelenlétükben és ha érdeklődnek irántunk, vagyis még a látszólag apró problémákat is komolyan veszik.